2.rész-A barátságunk

~Phoebe szemszöge~
-Anya,hova a francba raktad a cípőmet-ordítottam le az emeletről,fél kómában.
-Mit képzelsz magadról,hogy beszélsz velem-rikácsolta vissza.
-Bocsánat-nyávogtam el,egy nagyon furi grimasz közepette.
Kivettem a szekrényből egy fehér atlétát,rövidgatyát,bementem a fürdőbe magamra kapkodtam a ruhákat.Lófarkba kötöttem a hajam,majd feltettem a fejemre a kedvenc sapim.
Lecsoszogtam,direkt zavarva ezzel anyámat kikaptam a kezéből a deszkás csukámat,kiléptem az ajtón és elindultam Manchester másik felébe Camilához.

 ~1 óra múlva~

Miután odaértem hozzájuk elindultunk vissza hozzánk,ám félúton furcsa embereket véltem felfedezni szembe velünk,és izgatottságomat egy hangos sikítással jeleztem.De miután megint oda néztem nem láttam senkit,Camzi meg nem foglalkozva velem elindult,bezzeg a bőröndjét nem kezdte el húzni,nem babrálsz ki velem Cabello.Megfogtam a bőröndjét ledobtam a deszkámról és a kezemben vele elkezdtem utána menni,ő felsége meg mire észbe kapott hogy nincs nálam a masnival teli bőröndje,ledobta a cipőjét és nyílgyorsan visszafutott a bőröndjéhez,majd kícibzározta és amint megnyugodott hogy nem vesztette el a masnijait egy kurva nagyot sóhajtott.
-Megnyugodtál?-sétáltam vissza hozzá,míg ő becipzározta a bőröndjét,és kicserélte a masniját(tényleg függő).
-Nem vagy vicces-dörmögte,hú magamra haragítottam,mindig is imádtam szívatni és ő állandóan besértődött és elintéztem hogy mindig ő kérjen bocsánatot,imádtam vele gonoszkodni-de annak ellenére imádtam,és röhögni rajta még jobban.Elég rég történt az egész, az amikor barátságot kötöttünk. Gyerek voltam még, egészen kicsi, épp ahogyan Ő. Óvodában teljesen egyedül érzetem magam, én voltam a kitaszított gyerek, akit már akkoriban sem bírt senki. Na Ő is épp ilyen volt.
Egy pénteki napon, reggel hibbant anyám vitt oviba, már akkor is irritált a lénye, ahogy parancsolgatott, nem hagyott egy négy évesnek magánéletet, most sem hagy, pedig 18 vagyok. Köszöntem neki, Ő is nekem, aztán jó boldogan besétáltam a csoportterembe. Leültem a játéksarokba, tologattam az autókat, hiszen sosem voltam valami kis lányos, azt hiszem anyámnak ez is bökte a csőrét. Na szóval nyugodtan autókáztam, elmerengtem a gondolataimban, miszerint a csoporttársam milyen cuki-ovis szerelem, LOL.-, amikor leült mellém egy kis csaj, babájával a kezében. Már akkor is különböztünk, Ő mégis másabbnak tűnt mint a többi babázó négyéves.Nem szóltam hozzá, ugyan minek szóltam volna? Nem ismertem, megismerésben és beszélgetés kezdeményezésben meg amúgy sem voltam jó soha, inkább vártam, hogy megszólaljon, de Ő sem nagyon akart. Aztán észrevettem azt a bazinagy masnit a hajában, ami elég nevetséges volt, szóval arról kezdtem kérdezgetni, tehát ha jobban belegondolunk, nem is baj, hogy egész életében masni buzi volt, mert ez "hozott össze" minket.A szimpla barátság fokozatból átléptünk a 'hurrá legjobb barátosnék vagyunk' fokozatba, ezt általánosban hajtogattuk folyamatosan, és most jön az, hogy idehányok, fura lányos dolgaim mesélésén. Aztán jött a gimi, amikor már ott tartottunk, hogy 'a masnis, és a köcsög testvéri szeretete', igaz sosem értettem ezt a kifejezést, látszik, hogy az az idóta Cami találta ki az összes elnevezésünket.Soha semmiben nem egyeztünk meg. Ő volt a jó kis lány, én
a velejéig romlott, Ő odavolt a pop-ért, míg én rock-t, és rappet hallgattam túlnyomó részben. Ő volt a kedvenc, én pedig a tanárok legrosszabb rémálma. Én fekete mániás vagyok, Ő inkább a fehéret szereti. Teljesen különböztünk, mégis imádtuk egymást, úgy ahogy voltunk. Minden hülyeségbe rángattam, amiért folyton Ő kapott büntetést, de rendszeresen mentem vele, és szórakoztattam a sok hülyeségemmel, amiből nem éppen volt kevés. Imádom ezt a csajt, imádom a masnijait, a fura szokásait, azt, hogy néha nálam is idiótább, hogy kimondja mit gondol. Ő a testvérem, a barátom, néha az anyukám, és minden, amit csak ellehet képzelni. Vele érettségiztem, vele megyek ballagásra, Ő lesz a gyerekeim keresztanyja, a kutyámat tuti, hogy róla nevezem majd el, mert Ő a barátnőm, a legjobb dolog ami nevetséges életemben történt velem, ha kell érte ölök, és megesküszöm, soha nem felejtem el. Ahogy itt megy előttem, igazgatja a masnit a fején, össze vissza botladozik, csak arra utalhat, valahol ugyan olyan őrült, esetlen barom, mint én. Kétségem sincs efelől.
Az út további része csendben telt,út közben felhívtam anyámat ordibálással kezdte hogy nem köszöntem neki mikor eljöttem meg blablabla..Aztán mikor bejelentettem neki hogy Cami ott lesz pár napig nálunk még jobban kiabált nem bírta Camit az első naptól kezdve,miszerint hogy elront,te jó ég anyám évekig tévedésben élt.Különösebben nem érdekelt a papolása miszerint nincs hely meg így is alig férünk el,könyorgöm Camival is csak 5-en leszünk,na mind1.Leraktam majd kisujjbékével kibékültünk Camzival,mint az 5 évesek és ez is a masnis csaj ötlete volt.

1.rész-Most mit csináljak?

~Camila szemszöge~
Reggel, ugyan úgy mint eddigi borzalmas életem összes többi elcseszett reggelén, apám ordítására keltem. Majd kiszakította az ajtót, annyira dübögött rajta. Nem értem, mit akarhat még tőlem? Beszélgettem azzal az elfuserált fiúbandájával, elkísértem a tegnap esti üzleti vacsorára, azelőtt pedig a megbeszélésre. Azt akarja, hogy én is menedzser legyek, épp úgy, ahogy Ő, közöltem ugyan vele, hogy erről ne is álmodjon, ennek ellenére egyszerűen nem tud leszállni a témáról, bevallom eléggé idegesít vele. Ha így folytatja, itt hagyom a francba, a fiúbandájával meg az üzleti hülyeségeivel együtt.
-Camila Cabello, azonnal nyisd ki az ajtót!-rikácsolta, a legmélyebb és legijesztőbb hangszínjén, amit csak végső esetekben alkalmaz. Úgy tűnik elég régóta próbálkozik a behatolással, természetesen sikertelenül. Fújtatva kikecmeregtem az ágyból, és a lehető leglassabban kezdtem el oda csöszögni az ajtóhoz, csak azért, hogy még jobban felhúzzam.-Még egyszer nem szólok. Nyisd ki ezt a kibaszott ajtót!-káromkodott, mire az előzőnél is lassabbra vettem a tempót, egy amolyan 'ne szórakozz Camila Cabello-val' elven. Végül is ami késik, nem múlik, ezért sajna oda értem az engem és apámat elkülönítő 'akadályhoz', kénytelen voltam kinyitni azt. Kicsit parázva, de oda nyúltam a kilincshez, elfordítottam, és 'édesapám' paradicsom vörös szétizzadt fejével találtam szemben magam, ami megjegyzem kifejezetten nevetségesen festett.
-Mi a fasz van? Muszáj minden egyes reggel hajnal hatkor keltened, csakhogy találkozzak azokkal az idiótákkal, és ott legyek a megbeszéléseken? Apa, ez Manchester, nem London, nem fogok hajnalok hajnalán autóba ülni veled, csak azért, hogy lássam azokat a majmokat!-kiabáltam, amire természetesen választ nem kaptam, csak egy nagy pofont az arcomra. Mindig ezt csinálja.-Persze, ha valamit nem érünk el szép szóval, intézzük el erőszakkal, jól mondom?-néztem rá gúnyosan.
-Ha tovább feleselsz, szívesen kiosztok még egyet. Indulj, öltözz fel! Nem fogok miattad elkésni, hálátlan!-ordította, majd köszönés nélkül elviharzott, Hál' Istennek. Szemem megforgattam, és idegesen csaptam be a szoba ajtaját. Idegemben neki álltam motyogni magamban, és tördeltem a kezemet. Máshogy nem tudom levezetni a feszültséget, egyéb választás meg nem nagyon maradt.
Végül megelégeltem az agysejtjeim gyilkolását, és úgy döntöttem felöltözök, nehogy apuci belém vágjon egy konyhakést, csak azért, mert még pizsamában vagyok. Oda sétáltam a beépített szekrényemhez, kinyitottam az ajtaját, és elém tárult hatalmas ruhatáram: cipők, szoknyák, kalapok, pólók, nadrágok, sortok, pulóverek. Minden, ami szem-szájnak ingere. Ez az egy előnye van annak, hogy az apám egy full gazdag menedzser, más nem nagyon akad, hogy őszinte legyek. Neki kezdtem kutakodni a szoknyák felé, hátha találok valami értelmes cuccot, ami még hordható, és elfogadható ilyen megbeszélés...izéken. Végül megtaláltam a számomra megfelelő összeállítást, ezekkel a kezemben baktattam vissza az ágyamhoz, le is hajítottam a választott cuccokat a bútorra, én pedig a saját fürdőm felé vettem az irányt. Kinyitottam az ajtót, majd beléptem a helyiségbe, ahol egyenesen a mosdókagylóhoz sétáltam. Megnyitottam a csapot, benedvesítettem a kezem, amivel megmostam az arcomat, majd megfogtam egy törölközőt, és megtörölköztem.Levettem a pizsamámat,belenyomkodtam a szennyesbe,majd beálltam a zuhany alá.A lehető leggyorsabban mosdottam meg,nehogy apám még a kelleténél is jobban beguruljon.Kimentem a fürdőből,elkezdtem felvenni a fekete szín össze állítást,egy barna magassarkúval,majd ismét vissza mentem a fürdőbe középen elvállasztottam a hajam,némi sminket raktam fel majd kiléptem a szobámból,bezárva magam után az ajtót.Leérve a lépcsőn apám az ajtóba állt telefonált-valószínűleg az egyik nyighaj kölyökkel-.
-Mehetünk?-mentem a legközelebb hozzá,és ordítottam a fülébe csak hogy vissza kapja amiért felkeltett.
A reakciója viszont nem az volt amit vártam,lecsapta a telefonját zsebre vágta,és lendületből pofon vágott.
-Mi a franc bajod van,örülhetnél hogy mindig elmegyek veled a szaros mufurcokhoz,jópofizok meg minden fos.te meg itt pofoszkodsz,mi jogon,egy senkiházi szar vagy,gyűlöllek-fakadtam ki,majd felmentem a szobámba,hangosan becsaptam az ajtót,és elő vettem a lehető legnagyobb bőröndöm.Kivettem a szekrényből a szoknyáim,ruháim,pólóm,nadrágom és minden fontost,és a legtetejére raktam a kedvenc kiegészitőim,a a masnijaim,függő voltam,mindenki gyűjt valamit újságot,sapkát én masnikat,volt belőle vagy 100 biztos,imádtam.Közben apám elment,már elfogadtam hogy  az az 5 nyápic kölyök 1000% fontosabb nálam,sőt minden.Lehúztam a bőröndöm a lépcsőn,mikor csengettek.Kinéztem a kulcslyukon,és a gördeszkás barátnőm állt az ajtóban,szöges elléntete nekem-ha az öltözködést nézzük-.Kinyitottam az ajtót,miután megöleltük egymást,meglátta a bőröndömet,kitágult szemekkel nézett vissza rám.
-Hova készülsz?-kérdezte
-Őszintén?Fogalmam sincs,bárhova csak innen el-öleltem meg.
-Mi történt?-kérdezte,már jobban ismerjük egymást mint saját magunkat
-Semmi,csak nem bírom a paradicsom fejét-utálok neki hazudni,de ezt nem mondhatom el.
-Jöhetsz hozzánk,pár napra ha akarsz-igen,elmegyek.
-Köszönöm,úgy szeretlek-pusziltam meg.
-De várjunk csak,hogy fogjuk ezt a nagy bőröndöt végig cipelni fél Manchesteren?
Barátnőm elvigyorodott,majd rárakta a bőröndött a deszkájára,kivet a zsebéből egy kötelet rákötötte a deszkára és elkezdte húzni.
-Még jó hogy ilyeneket húzgálsz magaddal-röhögtem majd elindultam ő és "Justin" után.
Bekapcsolta a telefonját,ráment Itunesre és berakta a kedvenc listáját,amin volt Justin Bieber,Demi Lovato,az 5 nyikhaj,Eminem és ehhez hasonlók.Ezek közül csak Demit szeretem,meg még talán Justint elviselem,ó és Bridit Mendlert,egyébként mindent meghallgatok csak ne ŐK legyenek.
Legelőször a Heart Attack csendült fel,óh yee.
-Vedd hangosabbra-vigyorogtam.
Mindketten halkan dúdoltunk,kijelenthettem hogy ez a kedvenc közös számunk, a másik pedig a Lolly,Justintól.Phoebe kívülről fújja a rappes részt.Hirtelen Phoebe,megállt és felsikitott.
Oda néztem és majdnem elájultam a látványtól apuék tartottak felénk.

Prológus.

Mi az élet? Egy hosszú, mégis oly rövidnek tűnő utazás, mely során megadatik a szerelem érzése, csodálatos embereket ismerhetünk meg, tapasztalatokat szerzünk, melyeket megoszthatunk gyermekeinkkel, unokáinkkal. Számos csalódás, örömteli pillanat, szomorúbbnál szomorúbb emlék kötődik ehhez az utazáshoz, melyre meleg szívvel gondolunk vissza az utolsó órákban.
Az én életem sem volt teljesen átlagos, tele volt rejtélyes titkokkal, hazugságokkal, őrületes szerelemmel. Imádtam a naplementét bámulni Vele, a legjobb barátnőmet várni a pékség előtt, mivel megbeszéltük a találka pontos helyét és idejét, de Ő rendre később érkezett. Imádtam mosolyogni, igaz, nem volt olyan hét, hogy ne sírtam volna el magam, bármilyen apró probléma miatt, mert igen, érzékeny lélek voltam, és vagyok még most is. Olyan ember voltam, aki szívesen hallgatta végig idegenek szomorú történetét, olyan aki megőrült a graffitizésért, aki órákon át üldögélt a parkban, teljesen üres tekintettel, zavaros gondolatokkal. Szerettem az esőt, imádtam esőben sétálni, mert ha sírtam, akkor az eső láthatatlanná tette a könnyeimet, másrészt pedig az első csókunk is esőben csattant el. Oda voltam az állatokért, a kertészetért, olykor-olykor még a tanulásban is örömömet leltem. Kitűntem a tömegből, ugyanis nem szerettem az egyhangúságot, a magam ura voltam, saját utamat jártam. Nem akarok beképzeltnek tűnni, de szerény véleményem szerint elég sok oldalúnak számítottam akkoriban.
Érettségiztem, leballagtam, tisztességes munkát szereztem. Szerettem, éltem, és halok, de mindezt büszkén, felemelt fejjel. Lehet, hogy rosszat cselekedtem, hogy néha megbántottam másokat, de ember voltam, ugyan úgy, ahogy te, te, és te! 3 gyereknek adtam életet, mindet teljes szívemből szerettem, rendes nevelést kaptak. Nem voltam híres, eleinte gazdag sem, mégis megálltam a lábamon. Az esküvőmön a legjobb barátnőm volt a koszorúslány, és mind három lurkóm keresztanyja szerepét Ő töltötte be, úgy, ahogy azt a barátságunk legelején elterveztem.
2044-t írunk, ötven évesen a halálos ágyamon fekszem, mellettem életem szerelme, aki mindvégig kitartott mellettem.
Üdv emberek, Emma Phoebe Tonkin vagyok, és ez az én történetem.

Szereplők

Emma Phoebe Tonkin

Camila Cabello

Harry Styles

Niall Horan

Paul Cabello